Azt szokták mondani, hogy a virág elkísér bennünket a bölcsőtől a sírig. Ez kicsit közhelynek tűnhet, de ha belegondolunk, van benne igazság. Mert mikor és kinek is ajándékunk virágot? Az ifjú párnak az esküvőjükön, a szülésen nemrég túleső kismamának, a ballagóknak, a névnapot, születésnapot, évfordulót ünneplőknek, a szeretett személynek. Egyszóval mondhatnánk azt is, hogy bárhol, bármikor, bárkit meglephetünk egy-egy szál virággal vagy éppen csokorral.
Azonban a virág ajándékozásának van néhány követendő szabálya. Például ha vendégségbe vagyunk hivatalosak, akkor vágott virágot vigyünk a minket meghívó háziasszonynak. Figyeljünk arra is, hogy a csokorban páratlan számú virág legyen, mert a páros virág intim kapcsolatra utal. Kevesen tudják, hogy cserepes virágot és virágkosarat nem szokás személyesen átnyújtani, ezeket névjegy kíséretében – ha van rá lehetőség – inkább küldeni illik. Kaktuszt vagy más tüskés, tövises növényt inkább csak gyűjtőknek ajándékozzunk. A virágok színe is meghatározó: a fehér a fiatalság, az ártatlanság, a szeretet, olykor a gyász kifejezője, a piros a mély érzelmet, a szerelmet jelenti. Rózsaszín bárkinek küldhető, a kék a barátságot, a bizalmat fejezi ki, viszont a sárga nemcsak az irigység, hanem a vidámság színe is.
A virágok színei mellett nem szabad elfelejtetünk, hogy az egyes virágoknak különböző jelentésünk is van, s mást-mást jelentenek „virágnyelven”.
Az Edelényi kastélysziget egyik festett helyiségében – a gróf egykori szobájában – egy mitológiai jelenetre lehetünk figyelmesek, amely szorosan összefügg egy virággal. Ez pedig Nárcisz története. A mitológia szerint az ifjú Nárcisz szép szál ifjúvá serdült, akibe sok nimfa beleszeretett, ő viszont csak magával törődött, s mindegyiküket elutasította. Az egyik nimfa, Echo azonban nem törődött bele a kikosarazásba, s Nemeszisz istennőnek, a bosszúállás istennőjének tett panaszt, majd szövetkezett vele, hogy Nárcisz megkapja méltó büntetését.
Nárcisz vadászat közben a folyópartra ért, s mivel inni akart, belenézett a folyótükörbe. Ekkor megpillantotta önmagát, s azonnal beleszeretett magába. Egész nap ott maradt, s hasztalan próbálta átölelni tükörképét. Így ugyanazt a kínt élte át, mint a nimfák, amikor nem kaphatták meg. Reggelre Nárcisz helyén az odasiető nimfák már csak egy sárga szirmú virágot találtak. A nárcisz azóta is az önimádat jelképe, mivel magának a virágnak a szirma is egy kicsit önmaga felé hajlik. Éppen ezért nem illik vendégségbe nárciszt vinni. A mítosz szerint, az istenek változtatták virággá, hogy ne vesszen a feledés homályába ez a történet.
Érdekesség, hogy a mitológia az önimádat, az egoizmus jelképévé varázsolta ezt a tavaszi növényt, sőt lehajtott fejével esetenként a „virágok szolgájaként” is emlegetik. Ezzel ellentétben a biblia a paradicsom virágának említi, s Máriával és Krisztus feltámadásával hozzák összefüggésbe, így erősen kötődik a húsvét ünnepéhez.
