Aktualitás dátuma: 2021. február 8., hétfő - 15:45
A 18. századi öltözet mellett fontos szerepe volt az egyes kiegészítőknek is, melyek egyúttal a társadalmi helyzet látható jegyeiként, tárgyi kellékeiként is szolgáltak. Ilyen kiegészítőként említhetjük a barokk és a rokokó időszakban viselt parókákat, hajkölteményeket.
A gyakran használt "rizsporos paróka" kifejezés esetében fontos megjegyezni, hogy a rizsből készült valódi rizsport elsősorban nem a haj és a parókák, hanem az arc és dekoltázs fehérítéséhez használták. A frizurákhoz használt port elsősorban gabonafélékből nyerték ki: a kevésbé tehetősek kukorica- vagy búzalisztalapú készítményeket, míg a nemesség tagjai finomra őrölt és alaposan átszitált keményítőt használtak, amit leginkább búzából állítottak elő. A keményítő egyébként a ma használatos szárazsamponokban is megtalálható, alapvető feladata megakadályozni, hogy a haj zsírtól legyen fényes. Ezt a hatást anno nem önmagában érte el. Ehhez előbb a hajat pomádéval kezelték, ami birkafaggyú és különböző illatanyagok, például rózsaolaj keverékéből állt. Ettől egyfajta sprőd, de mégis könnyen fésülhető állagot kapott. A port egy speciális pamacs vagy fújtató segítségével hordták fel, miközben az alany arcát egy csőrös maszk, ruházatát pedig köpeny fedte.
A kor divatos hajkölteményei például a rendezett csigákból és hullámokból álló tête de mouton, a "bárányfej", vagy a század vége felé egyre nagyobb magaslatokat elérő pouf frizura. Ez utóbbi elkészítése már jóval bonyolultabb és költségesebb műveletnek számított. A pomádéval kezelt hajat először is egy fejtetőre hajtűkkel rögzített párnára fésülték fel, illetve póthajjal vagy fehér lósörényből készült álhajjal egészítették ki. Ettől kezdve csak a fantázia szabott határt annak, hogy mivel díszítették a hajkoronát: tollakkal, virágokkal, szalagokkal, gyümölcsös kosarakkal és madárfészkekkel... A forradalom előtti években a francia udvar dámái már egész állatkertet, komplett pásztorjelenetet vagy fregattokat cipeltek fejükön.
1775-ben a Haude-Spenerche Zeitung "Még egy kis adalék a párizsi divatról" címmel így számolt be az ifjú XVI. Lajos király udvaráról: "A bálokon, amelyeket a királyné kétszer egy héten ad [...], a hölgyek egészen más furcsasággal tűnnek ki. Az sem elég, hogy egy egész kertet hordanak a fejükön, még tovább mennek a hölgyek, és egész tájképeket viselnek; az egyik egy falut visz a fején, a másik egy egész erdőt, megint másik tágas mezőt vagy hidat, vagy éppen szélmalmot." A beszámolót továbbá mechanikus zenélő szerkezetekről és éneklő kanárimadarakról is szót ejt, nem csoda, hogy e frizurákat idővel a kor karikaturistái is tollhegyre tűzték.
A kor hajkölteményeit megalkotó fodrászmestereinek igencsak költséges szolgáltatásait módosabb házaknál is csak jó esetben hetente egyszer vehették igénybe a hölgyek. Ami azzal a következménnyel járt, hogy viselőik kénytelenek voltak akár napokon keresztül ülve aludni, ha nem akarták két bál között tönkretenni a mesterművet.
A pouf viselése egyéb kellemetlenségekkel is járt: például olyan kéretlen látogatókkal, mint a bolhák és más élősködők vagy éppenséggel egerek, akik ezekben alkotásokban megbújtak.
(Forrás: Budai Lotti - Rizsporos hétköznapok, Női divat- és hálószobatitkok a 18-19. századból
Krász Lilla, Kurucz György - Edelényi hétköznapok)
