Aktualitás dátuma: 2021. február 22., hétfő - 09:45
A 18. századi kiegészítő kellékek között kivételesen fontos helyet foglalt el a legyező. Az ókori forma kör vagy levél alakú nyélre erősített lap, a 16–17. században különböző tetszetős tollas változatai terjedtek el az európai udvarokban és az arisztokrácia körében. Ezek divatja továbbra is megmaradt, míg az összecsukható, távol-keleti eredetű legyező a 18. században vált divatossá. Faragott, festett csont, gyöngyházzal borított, fém berakásokkal ékített küllőre ráfeszítették a finom cserzésű pergamenből, bőrből, papírból, textilből, csipkéből készült, festett vagy hímzett lapot. A 18. század első felének legyezőin könnyed modorban festett, pásztorjelenetek, mitologikus és gáláns szerelmi játékok szereplői elevenedtek meg, de a század végére már politikai eseményeket is megörökítettek.
Vajon miféle mondanivalót lehetett kifejezni egy legyező segítségével?
Mehner Vilmos "Legújabb és legteljesebb legyező-, kesztyű-, zsebkendő- és színnyelv" című könyvében ekképpen fogalmaz:
„A legyező, e kedves játékszere a hölgyvilágnak, mely eleinte csak arra használtatott, hogy a szépnem kissé hűsítse magát vele, idővel szerető szívek közvetítője, illetőleg érzelmeik kifejezője lett. Valóban elmés dolog! Ugyan melyik árgusszemű anyának jutna eszébe, hogy midőn leánya a legyezőt gyorsan kinyitja, homlokához viszi, lábára mutat, akkor ott a másik sarokban az imádó csaknem elolvad a végtelen boldogságtól. Alig van könnyebb módszer az érzelmeket titkon, mások előtt észrevétlenül kifejezni, mint épen a legyező különféle mozdulatai által. Egy régi költő mondja a legyezőről: "Legkönnyebb eszköz a kaczérságot szemérmességnek feltüntetni és titkokat közölni; hatalmas fegyver, melynek egy mozdulata lesújt, míg a másik fölemel; delej, mely vonz, és távol tart magától; nyitott könyv, melyből kiolvashatod boldogságodat, ha kedvesednek pillantása erre feljogosít."
(Forrás: Krász Lilla, Kurucz György, Tompos Lilla - Edelényi hétköznapok
