Az edelényi uradalom birtokosainak férfi tagjai szinte egytől egyig katonai szolgálatot teljesítettek. Ennek kapcsán most repüljünk vissza az időben és ismerkedjünk meg a katonasághoz szorosan kapcsolódó verbuválással.
Maga a verbuválás szó a „werben” német igéből származik, melynek jelentése toborozni, beszervezni, megnyerni. Európa országaiban az állandó hadsereg felújítása miatt a verbuválás keretéül szolgáló intézmények alakultak 1715 után. Akkoriban az újoncállítás kétféle úton történt. Egyrészt sorozással, melyre 10 évente került sor, kivétel ez alól a háborús időszak, másrészt pedig szabad toborzás útján. Utóbbi a 17. században egész Európában általánosan elterjedt, a hadkiegészítés egyik formájává vált. Nagyon jó példa erre a huszárság felállítása. Az idő múlásával Ausztriában és a hozzá tartozó tartományokban a toborzásokat eltörölték, viszont Magyarországon és Erdélyben megmaradtak. A hivatalos szabályzás 1781-ben alakult ki, különböző rendeletek születtek a szabad toborzás érdekében. A verbuválók vásárokat, sokadalmakat kerestek fel, de megfordultak ivókban lezajló spontán mulatságokon is, melyeken a katonaélet előnyeit mondták el. Ezeken az összejöveteleken táncokat is jártak, így alakultak ki a verbunkos táncok. A zene, a tánc, a mulatozás, a fényes öltözet, a kalandokat ígérő élet mind-mind csábítóan hatott, ezáltal mindig sikeresen és eredményesen zárult egy-egy toborzás.
A verbunkos tánc, melynek eredeti funkciója az előzőleg leírt katonatoborzás, önkéntes katonai szolgálatra toborzó virtuóz férfitánc. Reprezentatív módon pedig ama férfitánc utóda, mely a 16. század óta a nemes magyar nemzet hősiességét, vitézi képességeit jeleníti meg. A főrend tagjai udvari bálokon az uralkodók jelenlétében vagy koronázási ünnepségeken táncolták el, mindezzel elismerést kivívva maguknak. Verbunkos táncot járt többek között Balassi Bálint, Esterházy Pál, vagy éppen említhetjük Jankovics Antalt is. Magyarországon az 1760-as években a verbuválásból kiválik a tánc, önállósul. Mintegy nemzeti táncként jelenik meg bálok, mulatságok alkalmával, de eredeti funkciójában továbbra is megmarad. Csokonai és Berzsenyi szerint pedig ezek a táncok a szórakozás mellett e régi nemesi tánc a testi, lelki megújulást és az erkölcsi épülést is szolgálja.
Csokonai a következőket írta 1799-ben Dorottya c. versében:
„Csak a magyar tánc az, mely sohasem jára
A jó egészségnek semmi ártalmára,
Mivel mérsékelve mozgatván bennünket,
Frissíti elménket, testünket, vérünket.
Csak a magyar tánc az, mely diszesbé teszi
Az embert és soha hívságra nem veszi,
Mert ha csak vitézi módra nem öltözött
S ha nincs sarkantyúja, csúf a többi között. „
