Loading...
Aktualitás dátuma: 2021. January 7., Thursday - 10:45
  • Alt
  • Alt
  • Alt
"Hazánk egyik legszínpompásabb madara, mely folyók és tavak mentén található partfalakban költ. Állandó madarunk, mely télen a be nem fagyó folyóknál vészeli át a zord hónapokat. Sokszor lehet látni, amint a víz felett szitál, azaz kolibriszerűen egyhelyben „lebeg”. Erre a költőhely kialakításánál éppúgy szüksége van, mint a vadászata során. Gyakran látni víz fölé behajló ágakon, melyekről mozdulatlanul lesi a víz tetején úszó apró halakat. Nyugat-Európában állománya csökkenő tendenciát mutat, Európa többi részén azonban stabil populációkat találunk.
 
Főként halakkal, vízi rovarokkal táplálkozik, ezért erősen kötődik a vizes élőhelyekhez, főként a mély vizű tavakhoz, patakokhoz, folyókhoz. Fészkelőhelyét meredek partfalba vájva alakítja ki. Évente két alkalommal költ. Költőüregének kialakítását eleinte a csőrükkel kezdik, majd a lábaikkal folytatják. A kialakított járat mélysége akár 50-100 cm-es hosszúságú is lehet, aminek végébe rakja 6-10 tojását. A kotlásban és az etetésben is mindkét szülő részt vesz. Territoriális madár, költési időn kívül még saját párját sem tűri meg vadászterületén."