Loading...
Aktualitás dátuma: 2023. October 26., Thursday - 16:00
  • Alt
  • Alt
  • Alt

„Közösség és identitás” szavakkal lehet legjobban jellemezni azt a két kiállítást, amelyeknek teljes anyagából érkezett ízelítő Edelénybe. A „Tandem. Kerékpár és fényképezés” című fotó tárlaton a kerékpárosok közössége jelenik meg. Majd még erősebben megmutatkozik a „Kincset érő közösség” című kiállításon, ahol a régészethez vonzódó önkéntesek munkáját láthatjuk.

Kincset érő közösség

Öt évvel ezelőtt indult a Magyar Nemzeti Múzeum Közösségi Régészet Programja, amelynek az eredményeit eddig két kiállítás mutatta be. Az első 2022-ben volt látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum Főépületében, a második pedig 2023. szeptemberig volt megtekinthető az intézmény balácai kiállítóhelyén, amelynek anyaga most Edelénybe érkezett. A Magyar Nemzeti Múzeum által koordinált Közösségi Régészet Program célja, hogy a régészet iránt érdeklődőket bevonja a terepi és tudományos munkába. Az önkéntesek a múzeum munkatársainak segítségével az elmúlt években számos új régészeti lelőhelyet azonosítottak, főleg fémkeresőtevékenységgel. Emellett több korábban ismert lelőhelyet is feltártak, és további, újabb kutatásokat végeztek el az egyes helyszíneken. A kiállítás a különböző lelőhelyek köré csoportosítva több mint 600 tárgyon keresztül mutatja be a Közösségi Régészeti Program eddigi eredményeit.

Az Edelény területére eső Ludmilla-dűlőn előkerült bronzkori település és földvár maradványok jó apropót jelentenek a kiállítás számára, és további közösségi programok lehetőségét is előrevetítik.

Tandem. Kerékpár és fényképezés

Az ország egyik legnagyobb fényképgyűjteményéből, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára anyagából válogatott képek a kerékpározási kultúra majdnem másfél évszázados történetébe ad betekintést. A képeken keresztül akarva-akaratlanul fotótörténeti momentumok is kirajzolódnak: láthatjuk, mikor mire volt technikailag képes a kamera, hogyan változtak a fényképészeti megoldások, kik fényképeztek és mikor mit tartottak fényképezésre érdemesnek. A kerékpározás és a fényképezés története időrendben is összekapcsolható, hiszen mindkettő̋ a 19. század első̋ felében indult útjára, s talán nem túlzás azt állítani, hogy e két történet nemcsak keresztezte egymást, hanem időnként „tandemben” haladt és befolyással is volt egymás alakulására.

A kültéren kiállított fotók összeállítása során fontos szempont volt, hogy kor- és kultúrtörténeti dokumentum értékük mellett az egyes fényképek fotótörténeti szempontból is figyelemre méltóak legyenek. A válogatásban a századforduló környékén készült ferrotípiától a negyvenes évek sporteseményének pillanatfelvételein át 2019-ben, digitális kamerával készült fénykép is látható. A képeken megelevenednek a városban és faluban közlekedő ismeretlen férfiak és nők, híres magyar versenyzők, a virágkorzóra feldíszített eszközével műteremben pózoló kerékpárosok.

A kiállítások és programok a Magyar Nemzeti Múzeum és Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának közös, TOP-5.3.2-17-BO1-2021-00002 kódszámú, „Identitás további erősítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című projekt keretében valósulnak meg.

A kiállítások 2023.10.19-től, hétfő kivételével keddtől vasárnapig, 10.00-17.00 között tekinthetők meg. Pénztárzárás: 16.30.