Betöltés...
Aktualitás dátuma: 2022. január 12., szerda - 10:30
  • Alt
Tárlatvezetéseink alkalmával is elhangzik, hogy Lieb Ferenc falképei közül Európa ábrázolása hiányzik a grófnő öltözőszobájában.
Nos, a Kabinet ablaka fölötti bal sarokban sokáig csónakban ülő kínai pár volt látható, ami azonban 20. századi pótlásnak, és mint kiderült, témájában is tévedésnek bizonyult. Alatta már régen megsemmisült az eredeti barokk freskó. Az innen hiányzó világrész Európa lehetett; támpontok híján ide nem került új figurális kompozíció a helyreállításkor.
A következő kép is súlyosan sérült, főként beázások rongálták. A jobb kéz felé eső, északi sarokban megfestett Ázsia a töredékekből kikövetkeztetett rekonstrukció. A megmaradt részek balról tevéhez láncolt, apró rabszolgafigurát ábrázoltak, továbbá a teve hátán ülő – feltehetően török – személy karját hosszú pipával. Egy félholdas, sárga zászló tartozik még az együtteshez. Hasonló ábrázolások segítségével egészült ki a most látható, turbános nőalak, aki a tevével együtt a kontinens leggyakoribb megszemélyesítője.
Ez a helyiség már korán megsérülhetett, talán nem is fejezte be teljesen Lieb Ferenc. Amikor 1780 őszén Fabricius Jakab miskolci festőt még egy szoba kifestésével bízza meg a grófnő, a kabinet kijavítása is szerepel a szerződésben.
(Forrás: Jávor Anna: Lieb Ferenc - Egy rokokó festő Felső-Magyarországon)